Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Mellékelten
küldöm azt – a médiának is megküldött – összefoglaló anyagot, amelyet a 2010. november 25-én, Nagyirtáspusztán, a Szent Orbán Erdei Wellness Hotelben sorrakerült, a Börzsöny természeti és kultúrtörténeti értékeinek megőrzéséért, ökoturisztikai fejlesztéséért, környezetbarát közlekedéséért, településeinek fejlődéséért alakult „Börzsöny – Ipoly völgye (öko)Turisztikai Régió” első együttműködési fórumáról készült. Az alapítói háttéranyagot
Szerencsés lenne nemcsak a médiából tájékozódni a térség számára az alapvonzer
*, azaz a Kormány számára készült Előterjesztést programunk szerint megküldöm a Miniszterelnökség és az illetékes kormánytagok számára. Bízom benne, hogy további bátorítást jelentő, pozitív üzenetet tartalmazó válaszuk tovább erősíti a példás börzsönyi összefogást annak érdekében, hogy a térség az Országos Ökoturizmus Fejlesztési Stratégia útmutatásai, ajánlásai szerint, kiemelt hegyvidéki/ökoturisztikai státuszt kapva – ökoturisztikai modellterületként – előnyt élvezzen a fejlesztések között, a rendszerszemlélet elvének megfelelően „repülőrajtot” vehessenek a börzsönyi ökoturisztikai régióból érkező turisztikai pályázatok, s egyáltalán tervezhető jövőkép nyíljon a térség falvai, szolgáltatói számára. Az ökoturizmus, a környezetkímélő, a helyi lehetőségek, szolgáltatások igénybevételére támaszkodó környezettudatos turizmus, a „börzsönyi egészségturizmus” hívószavára sokan várnak a hegyvidéki kikapcsolódásra vágyók közül. őt jelentő börzsönyi hegyvidéket, turizmusát tervezhető lehetőségekhez juttató kormányzati szándékokról: „Az uniós szabályozás szerint a védett erd
ők kezelése a természetvédelmi intézményrendszer feladata. Magyarországon ezt az erdészeti szakma nem fogadja el – majd elválik, hogy az uniós elvárás, vagy az erdészeti lobbi érvrendszere erősebb. Azt azért megjegyezném, hogy a miniszterelnök úr egyértelművé tette: a nem védett erdőkben is vége a profitorientált erdőgazdálkodásnak…” Dr. Illés Zoltán természetvédelemért felel
Mindezen túl hivatalos kormányzati üzenetet várunk, érdemes-e turizmus-szervezésre/szervezetre, saját börzsönyi TDM-re, Széchenyi Tervre, a vállalkozóknak szolgáltatásfejlesztésre id
ős államtitkár, Népszabadság, 2010.09.17. őt, pénzt, energiát fordítani, vagyis a Börzsöny hegyvidékének, erdeinek vagyonkezelésében – mint a térség fő és alapvető potenciális vonzerejében, „alvótőkéjében” – a gazdasági/ipari hasznosítás, vagy a természeti vonzerő megtartásával felfutó ökoturizmus, természetjárás, rekreáció, kerékpáros turizmus, sísport, a Széchenyi Tervben kiemelten kezelt egészségturizmus helyi lehetőségeinek a kiszolgálása-e a kormányzati cél, ugyanis annak ellenére, hogy a térség a Duna–Ipoly Nemzeti Park része, a vagyonkezelés nem került a természetvédelemhez, hanem a nyereségérdekelt Ipoly Erdő Zrt.-nél ragadt. „Erd
őink elégetése villamosáramnak nem a biomassza hasznosítása, hanem a nemzeti vagyon elpazarlása.” Pálinkás József, az MTA elnöke (Magyar Televízió, 2010.11.25. 06:50) „Helyesnek tartanánk, ha az állami tulajdonú védett erd
A fórumon a VM képvisel
Örömmel tájékoztatom a Börzsöny – Ipoly völgye (öko)Turisztikai Régió tagjait, hogy csatlakozási szándékot jelentett be Márianosztra, Nagymaros és Zebegény önkormányzata, ill. a turistaút-jelzések fenntartásában jelesked
Üdvözlettel
Berki Zoltán
mint a Börzsöny – Ipoly völgye (öko)Turisztikai Régió megalakításának kezdeményez
a Nagybörzsöny–Szob Erdei Kisvasútért Közalapítvány kuratóriumi tagja
berki.zoltan@t-online.hu
30/940-7789
* Az eredeti, alapítói háttéranyagot – mely alapján 2010. január és november között a csatlakozások megtörténtek – az új kormányzati struktúra miatt néhány ponton aktualizálni kellett. Ezek:
2.o. 2. bekezdés:
ők a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésébe kerülnének.” dr. Zlinszky János főosztályvezető (2010.07.30.) őjének előadása csak sejtetni engedte, a nemzeti parkok erdőgazdálkodásának prioritásai a természetvédelem, ökoturizmus javára fognak változni. Bízunk benne, a fővárostól másfél órányira a Duna–Ipoly Nemzeti Park börzsönyi Natura 2000-es területein a természetvédelmi, ökoturisztikai hasznosítás az elsődleges prioritás, s az ennek megfelelő vagyonkezelési jogok, elvek, keretek megváltoztatásának elhúzódását – nonprofit erdőgazdálkodás természetvédelmi vagyonkezelésben – kezdeményezésünk felgyorsítja, azt a Kormány mint szándékainak alátámasztását, segítését értékeli. - 2 - ő Börzsöny Akciócsoport. ője „KvVm felügyelettel”
helyett „természetvédelmi felügyelettel” 2.o. 5.bekezdés:
„A Szabó Imre minisztersége elején felvállalt, de csendben elhalt el
őterjesztés” helyett „A Dr. Illés Zoltán természetvédelemért felelős államtitkár úr nyilatkozataihoz, a Kormány terveihez csatlakozó előterjesztés” 2.o. 2.pont:
„az FVM helyett a KvVM természetvédelemért felel
ős szakállamtitkársága felügyelje” helyett „a VM természetvédelemért felelős államtitkársága felügyelje” 4.o., pótlás:
• Az elmúlt években megszüntetett szobi, zebegényi és ver
őcei hajóállomások ill. a Szentendrei Duna-ág menetrend szerinti hajóforgalmának visszaállítása.