Kedves Barátaink!
Ma reggel olvastam az alábbi érdekes kis cikket, melyet megosztok veletek:
Nem csökkenhet a nemzeti marketingkeret
A Nemzeti Turisztikai Bizottság december 17-i ülésének vendége volt Oszkó Péter. A pénzügyminiszter – miután részletes tájékoztatást adott a kormány válságkezelő gazdaságpolitikájáról – válaszolt a szakmabeliek kérdéseire. Többek között elmondta, hogy nem ismert még az APEH végleges állásfoglalása abban a kérdésben, hogy az MT Zrt. lehet-e áfa visszaigénylő, de ígéretet tett arra, hogy amennyiben negatív döntés születik, akkor a megfelelő összeggel „felbruttósítják” a nemzeti marketing büdzsét.
Más kérdésekben, például a fürdők áfájának csökkentésében, vagy az üdülési csekkek adó alá vonásában nem tudott ilyen kedvező választ adni, arra azonban utalt, hogy 2010 elején elképzelhető valamilyen kompenzálás az idegenforgalmi adó után járó költségvetési támogatás csökkenésére. Oszkó Péter elismeréssel szólt a szakma lobbitevékenységéről, s amikor Ujhelyi István elnök vidéki programja miatt távozott, s Wolff Péter társelnök vette át az ülés vezetését, külön is hangsúlyozta a MeH államtitkárának szerepét a turizmust érintő döntések alakításában. (Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin 2009.Dec.18)
De a vendégek száma csökkenhet
Örömmel olvastuk, hogy semmilyen baj nincs a turizmusban, és a szakma lobbi tevékenység kítünő! Persze ettől sajnos nem lessz több turista, és az utazási irodák áfa kulcsa továbbra is értelmetlenűl magas!! Naponta olvassuk, hogy micsoda sikerrel zárultak a különböző promociók, study tour-ok! De mikor látjuk, hogy a KSH szerint is "zuhan a turizmus" , el kellene azon gondolkodni, vajon jól van e ez a pénz felhasználva??
Vajon tényleg olyan államititkárra van szükségünk, akinek semmilyen turisztikai végzettsége nincs?